Tanítsunk Magyarországért (TM) program

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatói a 2020/2021-es tanévtől járnak iskolánkba felsős gyerekeket mentorálni. A szerencsésebbek három tanéven át tudják élvezni a program nyújtotta lehetőségeket; hatodikos koruktól, amíg be ne fejezik az általános iskolai tanulmányaikat.

A fiatal egyetemisták feladata, hogy odafigyeljenek a tanulókra, összefogják őket, és segítsenek nekik, amiben csak tudnak. A mentorok szabadidős programokat szerveznek a gyerekeknek -a biciklitúrától a mozizáson, a gokartozáson át a korcsolyázásig-, amit velük közösen terveznek meg.

Segítik őket a tanórai felkészülésben, játékos formában gyakorolják velük a különböző tantárgyi tananyagot. Kézműveskednek, s nem utolsó sorban sokat beszélgetnek. A metorok meghallgatják a kamaszokat, bizalmi kapcsolatot építenek ki velük.

Támogatják a diákokat a pályaválasztásban, iskolákat ismertetnek meg velük, ha kell, elkísérik őket nyíltnapokra. Önismereti tesztek kitöltésével próbálják segíteni őket, kinek merre kellene továbbtanulnia. Gyakorolnak velük a felvételire, intézményeket látogatnak, különféle szakmákkal ismertetik meg őket az érdeklődési körüknek megfelelően. A legfontosabb célja a programnak, hogy sikerrel fejezzék be a gyerekek az általános iskolát, és tovább folytassák tanulmányaikat a középfokú oktatásban.

A hallgatók heti rendszerességgel érkeznek a tanulókhoz, 2-3 órát töltenek velük. Egy mentorhoz általában 5-6 mentorált tartozik. A csoportokat az osztályfőnökökkel közösen alakítják ki. Az egyetemisták havonta kapnak egy keretösszeget, amit a diákjaikra kell költeniük, ebből tudják fedezni a közös programok, utazások költségeit.

Ami különösen jó érzés, hogy egykori tanítványaink közül is érkeztek már mentorok, a mi iskolánkban vállalták, hogy megvalósítják a programot.

Szekeresné Fercsik Anna, TM koordinátor