Református hitoktatás

1517. október 31-e után, a reformáció hatására Kálvin János Svájcban, 1536-ban elindítja a református keresztyén irányzatot. Itthon, Debrecenben a reformáció kálvini ága két hitvallást fogadott el 1567-ben: a Heidelbergi kátét és a II. Helvét hitvallást. Az 1567-es debreceni zsinattól számoljuk a Magyar Református Egyház létrejöttét.

A Református Egyház mindig is az Ige (Biblia) Egyházának vallotta magát.
„Meg vagyunk győződve arról, hogy református keresztyén hitünk a Bibliából megismerhető tökéletes igazságot vallja.”

A reformátori alapelvek
A reformátorok – Luther Márton, Kálvin János, Zwingli Ulrich, és a többiek – öt pontban foglalták össze a mindenkit foglalkoztató kérdésre a választ:
Hogyan juthatok a mennyországba?

1.) Egyedül Jézus Krisztus által van üdvösségünk! (Solus Christus)

Tévedés azt hinni, hogy az ember a jócselekedeteivel, tetteivel, vagy imádkozással el tudja érni, hogy örök élete legyen. Az ember nem tud elég jót tenni (sem minőségben, sem mennyiségben), hogy ISTEN megveregesse a vállát, és azt mondja, „Ez igen! Elérted a 100 pontot, ügyes vagy, most már beléphetsz a Mennyországba…” Ha ez lehetséges lenne, akkor nem lett volna szükség Jézus szenvedésére és kereszthalálára. Az ember nem tud magának megváltást szerezni, ezért Isten tette meg a szükséges lépést. Elküldte Fiát a földre, aki valóságos Isten és valóságos ember is volt. A bűn büntetése a halál, Jézus magára vette bűneinket, és meghalt helyettünk a kereszten. Ezzel a helyettes áldozattal megváltást, szabadulást szerzett nekünk a bűn, a halál rabságából. Erre egyedül Ő volt képes. Aki hisz Jézus helyettes áldozatában, és vallja, hogy az ő bűnei miatt, helyette is meghalt Jézus, annak örök élete van. Egyedül Jézus az összekötő föld és menny között, egyedül Ő az út a Mennyországba. Egyedül Jézus a közbenjáró. „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért,
tanúbizonyságul a maga idejében”
(1Tim 2:5–6).

2.) Egyedül kegyelemből van üdvösségünk! (Sola Gratia)

Isten látta, hogy az embernek kilátástalan a helyzete az üdvösség tekintetében, megszánta, és elengedte az összes bűnadósságát, kegyelmet adott az embernek. Nekünk ingyen van, de Jézus az életével fizetett érte.
Mi a kegyelem? Nem azt kapjuk, amit megérdemelnénk, hanem felmentést a büntetés alól. A kegyelmet egyedül hit által fogadhatod el a kereszt alatt leborulva. Hiszem, hogy Isten, Jézus áldozatáért minden bűnömet megbocsátja, és kegyelmet ad, ingyen! „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2:8–9).

3.) Egyedül hit által van üdvösségünk! (Sola Fide)
Hit által megismerheted, szívedbe fogadhatod Istent. Hit szükséges ahhoz, hogy felismerjük, bűnös állapotunkat, és azt, hogy Jézus megváltotta, kiszabadította a bűn rabságából azokat, akik hisznek Őbenne. A hit Istenismeret, bizalom, és engedelmesség! A hit teljes bizalmat jelent Isten iránt. Aki hisz, az átadja egész életét Istennek, és tudja, hogy minden, ami vele történik, Isten akaratából vagy engedélyével történik. „Akik Isten szeretik, minden a javukra van.” (Róm 8:28)

4.) Egyedül a Szentírásból tudhatjuk meg az üdvösség útját! (Sola Scriptura)
A Biblia Isten kijelentése, általa szól hozzánk. Nemcsak történeteket és tanításokat tartalmaz, hanem mindezekben benne van a hozzád szóló, személyes üzenete is. Ebből ismerhetjük meg Istent, bűnös állapotunkat, és az ember megváltásának útját. A Szentírásból kaphatunk útmutatást és tanácsot a mindennapi életünkre is. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3:16).

5.) Egyedül Istené a dicsőség! (Soli Deo Gloria)
Ezt Kálvin János, a református egyház alapítója fogalmazta meg. Az ember egyedüli szabadítója Isten! Egyedül Isten akarta, és Ő végezte el Jézus Krisztus által a megváltást, szabadítást, ezért Őt illeti a dicsőség! SDG!

ÁLDÁS, BÉKESSÉG! KEDVES OLVASÓ!

Szabados Tamás, a Magyarországi Református Egyház hittanoktatója vagyok, területileg az Aszódi Református Egyházközséghez tartozom. 33 éves voltam, amikor személyesen is megismertem az ÚR Jézust. Feleségemmel és két gyermekemmel élünk Bagon.

A teológia tanulmányaim után a Károli Gáspár Református Egyetemen hittanoktatói diplomát is szereztem. Vándortanítóként négy iskolában, immár 12 éve szolgálom Istent. Aszódon, Bagon, Ikladon és Kartalon, közel 100 református hittanoshoz viszem az örömhírt, az Isten szeretetét és Igéjét. Naponta adok hálát az Úrnak ezért a szolgálatért, mert nincs ennél jobb, szebb hivatás.

Amit a tanításban fontosnak tartok, az a gyermekek iránti szeretet és türelem. Nem majomszeretet, nem mézes-mázos szeretet, hanem Istentől jövő, következetes, átölelő szeretet, ami felemeli a gyermeket, és amiről nemcsak beszélünk, hanem tesszük is és megéljük mindennap. Ha a gyerkőcök megérzik ezt a szeretetet, akkor elfogadnak. Ha elfogadnak, akkor örömmel elfogadják, befogadják azt, aki küldött engem, az Úr Jézus Krisztust, az Igét.

Azt mondja a szaknyelv: A katekéta feladata az útkészítés, ahogy keresztelő János fogalmazta. Az ÚR Jézushoz vezetni a gyermekeket. Mindent meg kell tennünk, hogy a gyermeki szív, mint egy jól előkészített talaj legyen, amely, befogadja a magot, vagyis az Igét, és ott gyökeret verjen. A többit (a gyümölcstermést) pedig bízzuk Isten Szentlelkére. Ezt csak Ő tudja kimunkálni. Mindezért egyedül Istené a dicsőség!

ÁLDÁS, BÉKESSÉG! KEDVES SZÜLŐ!

Azok felé szeretnék üzenni, akik nem tudják eldönteni, hogy hittanra, vagy erkölcstanra írassák be gyermeküket.
Véleményem szerint egy szülő akkor teszi a legjobbat gyermekével, ha lehetőséget biztosít arra, hogy megismerje a Szerető Istent, és az örök életre vezető utat. A református hittanra való jelentkezésnek nem feltétele a keresztelés.

Mi történik a hittanórán?
A gyermek – az életkori sajátosságait figyelembe véve – a Biblia történetein keresztül találkozik az Úr Jézussal és megismeri Isten féltőn szerető gondviselését! Minden gyermek szereti a hittant, hiszen az óvodából, a mesék világából, a bibliai csodák világába kerülnek. A teremtés csodája, a szabadítás csodája, a gyógyítás csodája!

Alsóban a tanítás a játékra, az élményre épül. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermek ne csak megismerje a bibliai történeteket, ne csak vallása legyen, hanem élő hite, személyes, imádságos kapcsolata legyen az Úr Jézussal! Azt szeretnénk elérni, hogy a gyermek lelkének egészével átélje, minden érzékszervével érezze, lássa, ízlelje, hogy jó az ÚR, és boldog az az ember, aki az Ő útján jár. Ezen az úton élményeket szerezve marad meg a gyermekben Isten szeretete.

A magas óraszám, a szakkörök, foglalkozások, edzések, próbák leterhelik a gyermeket. A hittanórán viszont felüdülnek, lelki töltést kapnak, és örömmel viszik haza, és adják tovább Isten szeretetét, az örömhírt.

Az idő repül, gyorsan elmúlik az élet, és eljön az a pillanat, amikor Isten elé kell állni mindannyiunknak. Annak is, aki hisz, és annak is, aki nem hisz. Tudom, hogy fontos a matek, a kémia, az angol stb., de Isten nem azt fogja kérdezni, hogy mondd el a kovalens kötés alapjait, vagy vázold fel a Püthagorasz-tételt!

Talán ezt: Megismertél engem? Tudod, ki vagyok? Tudod, hogy a Fiam, Jézus Krisztus mit tett érted?

Kedves Szülők!
A gyermek örök jövője érdekében kérem, válasszák a református hittant!
Köszönöm.