Örökös Ökoiskola

2010-ben nyerte el iskolánk az Ökoiskola címet. Ezt követően 6 év után lehetett pályázni az Örökös Ökoiskola elismerésre, amelyben intézményünk 2016-ban részesült.

Az ökoiskola legfontosabb feladata a fenntarthatóság és a környezettudatos életre nevelés, az egészséges életre nevelés, valamint a hagyományőrzés. Minden tanévben számtalan programot szervezünk ezek megvalósítása érdekében, vannak állandó célkitűzéseink, de nem zárkózunk el az innovatív megoldásoktól, sőt, ha módunkban áll, kihasználjuk a pályázatok adta lehetőségeket.

A fenntarthatóság jegyében nagy hangsúlyt fektetünk a tanulók környezeti nevelésére, környezettudatos eszközöket használunk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, papír-, ruha-, elem-, és elektronikai hulladékgyűjtő akciókat szervezünk. A szülőkkel és a civil szervezetekkel közös iskolaszépítő programokat hirdetünk.

Pályázat útján jött létre tanösvényünk, a Fási-kert, amely kitűnő lehetőségeket nyújt nem csak az iskola, de a falu és a környék lakói számára is. Éveken keresztül részt vettünk a Szitakötő programban, ahová pályázat útján lehetett bekerülni, a pedagógusok és a gyerekek is nagyon szerették ezt a formáját a környezeti nevelésnek. A pályázati lehetőség megszűnt, jelenleg online lehet bekapcsolódni a programba. Az iskola zöldítése érdekében felhívásokat intézünk, célunk egy iskolakert létrehozása.

Az egészséges életmódra nevelés során szintén változatos programokat kínálunk a gyerekeknek. A sportversenyektől, mozgásos játékoktól kezdve, gyalog-, és kerékpártúrákon át, az erdei iskolai programokig széles a paletta. Ezekbe a programokba sokszor bevonjuk a szülőket, családokat is, így még hatékonyabbnak érezzük ezt a tevékenységet.

Pályaorientációs napot, egészségnapot szervezünk, különféle akciókkal motiváljuk a gyerekeket a gyalogos közlekedésre. 2024-ben elindítottuk „pedibuszunkat”, aminek a működtetésébe lelkes szülők is bekapcsolódtak.

A hagyományőrzés nagyon messzire nyúlik vissza iskolánk életében, a szüreti és farsangi programokat megőriztük, megemlékezünk a különböző ünnepekről, neves napokról.

A karácsonyi és húsvéti készülődés szintén nagyon fontos minden évben. Megemlékezünk iskolánk névadójáról, köszöntjük az édesanyákat.

Célunk, minél több lehetőséget biztosítani a gyerekeknek a képességeik kibontakozására, a tudásuk megmutatására.

Horváthné Maczkó Katalin, ÖKO munkaközösség-vezető